Autó-motor Fair vezető élményprogram 2010
p>Az Autó-Motor Fair vezető program három szerencsés elkötelezettje valódi vezetési élményekben részesült a Hungaroringen.
Az Autó-Motor Fair vezető program legutóbbi rendezvényén a fair és körültekintő vezetés mellett az élmény is főszerephez jutott. Az esemény üzenete: „a pályán versenyezz ne a forgalomban!". A www.fairvezeto.hu weboldalon regisztráló olvasók közül három szerencsés vehetett részt a félnapos programon. Benke Szilvia (Devecser), Sári Csaba, (Somoskőújfalu), Zsíros Imre (Gödöllő) először egy elméleti képzésen vehettek részt, majd az Allianz Vezetéstechnikai Centrum tanpályáján szokhattak össze az Opel Astra versenyautókkal. A nap fénypontja a Hungaroring aszfaltcsíkján való élményautózás volt ahol a Fair vezető olvasók maguk is próbára tehették tudásukat, majd a két kiscsillag, Varga Viktor és Horváth Tamás is csatlakozott hozzájuk, és együtt tesztelhették mit bír egy verseny Astra, ha profi oktatók veszik kezükbe a kormányt.
Benke Szilvia, az egyik szerencsés Autó-Motor olvasó elmondta: „remélem egyre többen fognak csatlakozni a kampányhoz, mert a balesetek egy része kivédhető lenne, ha a vezetők jobban figyelnének egymásra az utakon. Véleményem szerint hasonló vezetéstechnikai programokon mindenkinek hasznos lenne a részvétel, mivel így váratlan, és életszerű helyzetek megtapasztalására nyílhatna lehetőség."
Az élményprogram házigazdája Walterné Dancsó Adrienn, a Hungaroring Versenyzőiskola vezetője és az Allianz Vezetéstechnikai Centrum munkatársa mindenkit arra bíztat, hogy képezze magát: „Magyarországon a baleseti statisztikák nagyon magas értékeket mutatnak, és a balesetek 90%-át az emberi mulasztás okozza. A tanpályát 1998-ban alapították, mára számos különböző programra jelentkezhetnek az érdeklődők. A kurzusok a mindennapos, életszerű gyakorlatok kipróbálása által készítenek fel mindenkit a biztonságosabb vezetésre. Minden típusú jármű vezetőjének külön kurzust kínálunk. Egyedi kurzuskínálatunkban például az új Eco programunk üzemanyag-takarékos vezetésre tanítja a résztvevőket. A hölgyeknek továbbá egy számukra összeállított oktatást tartunk, hogy biztosabban, és bátrabban tudjanak vezetni."