Lengyel András
hirdetési igazgató
„Nem jó üzlet, amelyik csak nekünk jó"
Van üzleti ars poeticá-d?
Nincs. Sem üzleti, sem általános nincs, nem szeretem a szlogeneket. Alapelvek vannak, amiket követek: a tapasztalatban kell bízni, teljesíteni, amit ígértünk, elvégezni a munkát, ilyenek. Akkor baj nem lehet.
Honnan jönnek ezek az alapok?
A nagyszüleimtől, meg a közösségből, ahol felnőttem. Ez egy pici falu, mindig minden kiderül, ezért meg kell felelni a szabályainak.
Ebből a pici közösségből hogy kerültél a mostani helyedre?
Angol szakos diplomával a kezemben jöttem Budapestre dolgozni, szerencsét próbálni, 1997-ben. Tanítás mellett vendéglátással, rendezvény-szervezéssel foglalkoztam. 1998 végén a Z+ televíziónál kezdtem a médiát üzletkötőként. 2 év után az RMB Hungary-nél folytattam, majd a McCann-Erickson-nál dolgoztam bő egy esztendőt. 2002 vége óta vagyok az Axel Springer-nél. Csoportvezetőként kezdtem a műsorlapokkal, majd a napilapoknál töltöttem másfél esztendőt, mielőtt a mostani feladatot kaptam 2006-ban.
Az értékesítés idegőrlő munka. Mit szeretsz benne igazán? Hogyan lehet megújulni?
Kereskedni alapvetően szeretek, mérhető a siker, ami nekem fontos. A motiváció így nekem folyamatosan biztosított. Kikapcsolódni pedig mindenekelőtt a család, és néhány hobbi segít.


